Paleolit edzés
(1 904 Ft + 5% ÁFA) / db
Sokféleképpen tehetünk az egészségünkért. Köztudott, hogy az egészségmegőrzés egyik legfontosabb eleme a megfelelő étrend. A paleolit étkezés követői elsősorban a helyes táplálkozásra fektetik a hangsúlyt, ez így önmagában még nem elegendő. A rendszeres testmozgásra is időt és energiát kell fordítanunk.
Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit és hogyan mozgunk! Tudjuk, hogy a paleolitikum embere hogyan táplálkozott. Azt is hozzá kell azonban tennünk, hogy nem csak emiatt maradt erős és egészséges, hanem azért is, mert kénytelen volt rengeteget és változatos módon mozogni. A zsákmányt be kellett cserkésznie és meg kellett ölnie, a táplálékául szolgáló vadat olykor kilométereken keresztül kellett cipelnie, és mindeközben a ragadozó állatoktól is muszáj volt megvédenie magát.
A természeti ember világától jócskán eltávolodott hétköznapjainkban a mozgások többsége – még a modern, csillogó edzőtermekben is – csak ülve végezhető. Mintha a munkahelyünkön, az iskolában, az autónkban vagy a tömegközlekedési eszközökön nem ülnénk éppen eleget.
Lakatos Péter könyve azoknak szól, akik nemcsak az étkezésükben keresik az egészséget, hanem a testüket is erőssé, kitartóvá és ellenállóvá akarják fejleszteni, és ehhez az ősi mozgást, a Primal Move-rendszerét választják. A Paleolit edzés felvázolja ennek a különleges mozgásrendszernek az elméleti hátterét, és gyakorlati tanácsokkal is ellátja az életmódváltásra készülőket. Itt az idő, hogy felálljunk a székből, és elkezdjünk mászni!
Szerző: Lakatos Péter
Kiadó: Jaffa kiadó
Nyelv: magyar
Kiadás éve: 2013
ISBN: 9786155235535
Kötésmód: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Oldalszám: 196 oldal
Méret [mm]: 165 x 235 x 15
Szállítás
Házhozszállítás utalás/bankkártya
- Ez az opció előre utalással vagy bankkártyával választható! - A helyszínen már nem kell fizetni a futárnak! - Szállítási idő: munkanapokon 8:00 és 17:00 óra között - Kiszállítás: a feladást követő első munkanap - ELŐREUTALÁS ESETÉN VÁRJA MEG, HOGY ELKÉSZÍTSÜK DÍJBEKÉRŐJÉT, MELYET E-MAILBEN, VISSZAIGAZOLÁSKÉNT KÜLDÜNK MEG ÖNNEK. Ebben minden, utaláshoz szükséges adat szerepelni fog. A CSOMAG POSTÁZÁSÁRA AZ UTALÁS MEGÉRKEZÉSE UTÁN KERÜL SOR!
A termék súlya 0.30 Kg, így a szállítási költség 1 termék esetében 1 999 Ft.Postán maradó utalás/bankkártya
- Ez az opció előre utalással vagy bankkártyás fizetéssel választható. - A kiválasztott postaponton tudja átvenni a csomagját. - Átvételi időpont: az adott PostaPont nyitva tartása szerint. - ELŐREUTALÁS ESETÉN VÁRJA MEG, HOGY ELKÉSZÍTSÜK DÍJBEKÉRŐJÉT, MELYET E-MAILBEN, VISSZAIGAZOLÁSKÉNT KÜLDÜNK MEG ÖNNEK. Ebben minden, utaláshoz szükséges adat szerepelni fog. A CSOMAG POSTÁZÁSÁRA AZ UTALÁS MEGÉRKEZÉSE UTÁN KERÜL SOR!
A termék súlya 0.30 Kg, így a szállítási költség 1 termék esetében 1 699 Ft.MOL/COOP Pont utalás/bankkártya
- A helyszínen már nem kell fizetni a MOL partnerének! - A kiválasztott MOL PostaPonton tudja átvenni a csomagját! - Átvételi időpont: az adott MOL töltőállomás nyitva tartása szerint. - Kiszállítás: a feladást követő második munkanap - ELŐREUTALÁS ESETÉN VÁRJA MEG, HOGY ELKÉSZÍTSÜK DÍJBEKÉRŐJÉT, MELYET E-MAILBEN, VISSZAIGAZOLÁSKÉNT KÜLDÜNK MEG ÖNNEK. Ebben minden, utaláshoz szükséges adat szerepelni fog. A CSOMAG POSTÁZÁSÁRA AZ UTALÁS MEGÉRKEZÉSE UTÁN KERÜL SOR!
A termék súlya 0.30 Kg, így a szállítási költség 1 termék esetében 1 699 Ft.Csomagautomata utalás / bankkártya
- Ez az opció előre utalással vagy bankkártyás fizetéssel választható! - A helyszínen már nem kell fizetni! - A kiválasztott csomagautomatában tudja átvenni a csomagját! - Átvételi időpont: 0-24 h! - Kiszállítás: a feladást követő első munkanap - ELŐREUTALÁS ESETÉN VÁRJA MEG, HOGY ELKÉSZÍTSÜK DÍJBEKÉRŐJÉT, MELYET E-MAILBEN, VISSZAIGAZOLÁSKÉNT KÜLDÜNK MEG ÖNNEK. Ebben minden, utaláshoz szükséges adat szerepelni fog. A CSOMAG POSTÁZÁSÁRA AZ UTALÁS MEGÉRKEZÉSE UTÁN KERÜL SOR!
A termék súlya 0.30 Kg, így a szállítási költség 1 termék esetében 1 699 Ft.